2009-12-08

» Kezdődik: "ezek is ugyanúgy lopnak"

Végre ismét lesz értelme blogot írni: a szoci garnitúra alázásának a most már napi rendszerességgel érkező botrányaik miatt gyakorlatilag nincs sportértéke, viszont amikor legaljasabb és legvirulensebb hazugságukat, a "mindkét párt ugyanolyan"-t kezdik el ismét futtatni, amellett már nem mehetek el szó nélkül.

Szóval most itt az index nagy leleplezése, az ezüsthajós csávó, Káel rendezheti a pécsi kulturális fővárosos megnyitó-ünnepséget. A proli agyába pedig az az üzenet kell eljusson, hogy lám, fideszes lett a polgi, oszt máris osztogatnak a haveroknak. A tény, amit az index magát meg nem hazudtoló módon elhallgat, az alábbi:

A nyitórendezvényt nem a város pályáztatta, hanem a Hungarofest, ami állami, és OKM-es irányítás alatt áll (OKM, élén Hiller István!).

A fidesz kommunikációjáról pedig mindent elmond, hogy ez nem az indexes hír után 3 percen belül kiadott közleményükből, hanem egy blog kommentelőjétől derül ki. A szoci szavazók szellemi állapotáról, továbbá a szoci netkommandó áldásos tevékenységéről pedig mindent elmond, hogy a tény ellenére továbbra is lökik a hozzászólásokban ugyanazt a mantrát.

12:47 | borsikm | 4 komment

2009-11-10

» Nevezzük nevén...

Az index általános sunyi színvonalához méltóan most is a lényeget hallgatja el ebben a cikkében. Szerencsére a szemkilövetők személyiségi jogaira azok, akik tisztában vannak azzal, hogy ezeket az embereket ilyen jog nem illet meg, kevésbé érzékenyek:

A videó alatt pedig figyelmes felhasználó az alábbit vehette ma reggel észre. Igazán érdekes.

10:19 | borsikm | 0 komment

2009-10-29

» Hamarosan megyek a börtönbe?

Változtatás nélkül közlöm az alábbiakban a hatalom első számú közellensége, a jelenleg koncepciós eljárás alá vont és bebörtönzött Budaházy György harmadik börtönlevelét. Összehasonlítva írását ezzel és ezzel, felmerül bennem a kérdés: Draskovics elvtárs, engem mikor szándékoznak elvinni?

A legszomorúbb az, hogy a nemzetinek nevezett ellenzék és értelmiség nagy része – tisztelet a kivételnek – nemcsak, hogy már a kezdetektől cserbenhagyta a cselekvő nemzeti ellenállást, hanem sajnos beszállt a „rendbontózásba” is, akarva-akaratlan segítve ezzel a régi jó bolsevik szalámitaktikát: a legbátrabbak felől a gyávábbak felé haladva kell felszámolni a szemben állók táborát, hogy végül már csak a megfélemlítettek tömege maradjon.

Képesek nemzeti közvélemény-formálók mind a mai napig a médiában egyszerre „kukagyújtogatóknak” nevezni a gazember hatalom erőszakszerveivel szemben az utcán helytálló hazafiakat, és közben siránkozni, milyen szörnyű, hogy az MSZP még mindig hatalmon van, és hogy az elmúlt években ez ellen „nem sikerült összefogni”, és „valamit tenni”. Észbontó ez az ellentmondás, és – ha nem is értünk mindenben egyet – ennek a feloldása létfontosságú lenne az elmúlt évek eseményeinek a valós kiértékeléséhez. Ezen kiértékelés segítése végett vegyük sorra a rendszerváltás óta történt nagyobb politikai indíttatású utcai konfliktusos eseteket. Végig jól nyomon követhető egy „bizonyos kör” érdekei mentén történő rendőrségi cselekvés. Kezdjük a 2002 előtti időkkel.

Az első ilyen esemény az emlékezetes „taxisblokád” volt, ahol a rendőrség gyakorlatilag megtagadta, hogy az akkor nemzetiként meghatározható új kormány oldalán beavatkozzon. Azokban a napokban huszonéves fiatalként jártam-keltem Budapesten, és, emlékezve a blokádozók hangulatára, nem kétséges számomra, hogy egy rendőrségi fellépés utcai összecsapásokhoz vezetett volna. Ezt a rendőrség akkor valamiért mindenképpen el akarta kerülni, pedig megalapozottabban megtehette volna, mint 2006-ban. Mi is történt? A kormány (a fuvarozók szerint) hazudott, mert azt mondta, nem lesz benzináremelés, mégis lett. Az ez ellen való tiltakozásként gazdasági megfontolásból indult blokád szabályszerű SZDSZ-es „puccskísérletté” terebélyesedett. Mégis, nemhogy beavatkozás nem történt, de még a kormánypártok szavaztak meg amnesztiatörvényt utána, hogy ne kelljen az ország közel egy hetes teljes megbénításával óriási károkat okozókat bíróság elé állítani. Ezzel szemben a 2006-os „őszödi beszéd” kapcsán lelepleződött óriás hazugságok ellen erkölcsi alapon kirobbant tiltakozásra adott rendőrségi választ mindenki ismeri. Vajon lesz-e ez ügyben is majd amnesztia? (Az ideológiai kötődésen túlmenően az is szerepet játszhatott, hogy a rendőrség a taxisblokád esetében látva a széles körű országos szervezettséget, egyszerűen nem érezte alkalmasnak magát egy esetleges eszkalálódás kezelésére. Ha így volt, ez is csak azt támasztja alá, milyen hasznos lett volna egy hasonló országos szintű elszántság 2006-ban).

A következő (MSZP-SZDSZ) kormányzati ciklusban Kuncze Gábor belügyminisztersége idején történt az emlékezetes „Metész-tüntetés”, ahol a rendőrség brutálisan bánt el – többnyire idősebb – békés emberekkel, köztük ’56-os szabadságharcosokkal.

2002-ig hasonló eset nem történt, innentől aztán felszaporodnak az események.

A vélhető választási csalások leleplezése érdekében való szavazatújraszámlálást követelő 2002. július 4-i tüntetések esetén, mind az Erzsébet hídon délelőtt, mind a Kossuth téren délután, mind az Astoriánál este a rendőrség erőszakkal lépett fel a tüntetőkkel szemben.

Ettől kezdve gyakorlattá válik, hogy a rendőrség erőszakkal hurcol el békés tüntetőket (Gesztenyés kert, Erzsébet tér, Szabadság tér stb. már írtam róluk), politikai aktivistákat (pl. EU-csatlakozás ellen kampányoló Szabad Magyarországért Mozgalom esete).

Most pedig mielőtt a 2006-os TV-ostromot és az utána lévő eseményeket taglalnánk, összegezzük az ide vezető utat.

A fentebb részletezettekből látható, hogy a rendszerváltás óta a politikai indíttatású rendőrségi erőszak kizárólag hazafiakkal szemben alkalmaztatik. Balliberális tüntetők, anarchista koncertek, deviáns rendezvények ettől meg vannak kímélve, az ilyen eseményeket nem tiltják előre be (provokatív módon), és az ott megjelenteket sem vegzálják folyton. (Itt lehet megemlíteni az Orbán-kormány idejére eső Viking klubos esetet, ahol az akkor jelenlévők elmondása szerint a rendőrség – ideológiailag motivált – provokatív megjelenése és fellépése vezetett a kopaszokból álló közönséggel való összecsapáshoz. Ilyen az „akasszuk fel Csurkát!” hangvételű anarchista koncerteken valamiért nem történt.)

A döntően balliberális médiában a nemzeti érzés folyamatos lejáratása folyik, az itt működő közvélemény-formálók, politikusok sokszor sértegetik a hazafiakat, gúnyolódnak nemzeti szimbólumainkon, uszítanak ellenünk vagy éppen határon túli magyar testvéreink ellen.

Közben mindennapi hazaárulás (vagy „kiárulás”) folyik. Nemzeti vagyonunkat fokozatosan elprédálják, intézményeinket szétzilálják, jövőnket égbeszökő hitelekkel terhelik meg. Teszik mindezt a „mindenható” liberális közgazdaságtan nevében.

Mindezek megfejeléseként 2006. szeptember 17-én, vasárnap, az „őszödi beszéd” kiszivárgásával – nemzetközi mércével mérve is példátlan módon – lebukik a kommunista rablóbanda. A hosszú évek óta – fentebb felsoroltakból következően – jogosan növekvő keserűség és düh, párosulva az elemi igazságérzetből fakadó felháborodással, még aznap este ezreket visz ki a budapesti Kossuth térre, követelni a kormány azonnali lemondását.

Ezután meg – még mindig az események előtt – tisztázzunk néhány dolgot.

Randalírozás meg gyújtogatás pl. az, amikor a szórakozóhelyekről hétvégén hajnalban a részegen hazafele igyekvő fiatalok szétverik a buszmegállót, felgyújtják az ott található kukát (sajnos rendszeresen előfordul, és nem ideológiafüggő). Vagy pl. Párizsban szilveszterkor felgyújtanak néhány ezer (!) autót. Ilyesmi a magyarországi hazafias megmozdulásokra nem jellemző. Az összevethető külföldi esetekhez képest jelentéktelen számú autófelgyújtás nagy részét is az a néhány jármű teszi ki, amelyek az MTV-székház ostrománál lettek felgyújtva. Ezek pedig nem az V. kerületben lakó, és a házuk előtt parkoló ártatlan lakosok „csak úgy” felgyújtott autói voltak, hanem az MTV vagy az MTV-ben dolgozók tulajdonai. Az MTV-ről van szó, amelynek nem nagyon volt soha ideje a hazafias gondolatok számára, de mindig volt bőven azok lejáratására. Továbbá 2006. október 23-a után mutattak a TV-k – jó tízórás utcai „harcok” után – összesen egy égő civil autót, valami barikád részeként. Ezen kívül csak a tüntetőket támadó rendőrség néhány járműve lett az elmúlt évek során felgyújtva vagy megrongálva.

A sokat kárhoztatott „kukaborogatás”, és egyéb „tereptárgyak” felhasználása is rendszerint barikád építési céllal történt, még ha számos esetben nem sok gyakorlati haszna volt is.

Ezek tények. És persze nem kell az ilyen cselekedeteket mindenkinek a legnagyobb megértéssel kezelni, de nem lehet mondjuk a párizsi példákkal összehasonlítani. Persze akadhatnak olyan primitívek, akik egy kuka lerúgását a puszta rombolásért teszik, de az ilyen esetek ritkán fordultak elő, és az ilyeneket a hazafiak sem tolerálják. Egyébként meg, ha valóban voltak a rendőrségnek „beépített provokátorai”, hát ezt pont el tudom – a tüntetők lejáratása céljából – nekik kiadott feladatnak is képzelni. Ezen túlmenően, akik ott voltak tudják, hogy nem volt ritka a „célt tévesztett” rendőrségi gránáttal belőtt kirakat, ablak, szétlőtt reklámtábla, vagy rendőrségi jármű (vízágyú, furgonok, stb.) által megtört parkoló autó sem (persze ezeket is a tüntetőkre fogják). Nem lehet elvárni tüntetőktől, hogy „fegyelmezett katonai szervezetként” működjenek, főleg miközben számtalanszor erre maga a rendőrség sem képes.
Nos, ezek után térjünk vissza a konkrét eseményekhez.

2006. szeptember 18-án hétfőn az előző nap kirobbant példátlan politikai botrány ellenére semmilyen határozott ellenzéki kezdeményezés nem történik (történelmi hiba), ennek ellenére – megérezve a történelmi pillanatot – még az előző napinál is sokkal több ember gyűlik össze estére a Kossuth téren, nagy részük fiatal. Ezt a jogosan felháborodott jelentős tömeget a Magyar Televízió lekicsinyli (legalábbis ez terjedt az emberek közt), frissen elfogadott petícióját beolvastatni szándékozó küldöttségét lekezeli, megfenyegeti, az erre oda vonuló ezrek előtt becsapja az ajtót, és rendőröket vezényeltet a bejárat elé. Egy ideig megy a „farkasszemnézés”, skandálás, nem történik semmi. Nem tudom, hogy ez után „egy rendőrpajzs meglökése” vagy „egy rendőrségi gumibot ütése” volt előbb, de ott, abban a helyzetben, ilyen előzmények után egyáltalán nem meglepő, hogy elszabadultak az indulatok. (Ha felelőst akarunk találni, azt hiszem, ez akkor Rudi Zoltán MTV-elnök volt, aki megfelelő hozzáállással megelőzhette volna az egész ostromot, sőt, állítom, hogy ebben az esetben az ez után következő idők eseményei is más irányt vehettek volna. Képzeljük csak el, hogy az állami televízióban megjelenhettek volna a tüntetők követeléseikkel – mint a taxisblokád idején, ahol az állami TV szinte egész nap a blokádokon forgatott, és a blokádozókkal hetyegett – ez akár már akkor olyan szintű országos megmozdulás kibontakozásához járulhatott volna hozzá, ami folytán már akkor megszabadul az ország a bűnbandától, és így az azóta folytatott káros tevékenységétől is mentesül.) A TV-ostrom éjszakáját, aki ott volt, forradalmi eseményként élte meg (gondoljunk csak a Hír TV-s Császár Attila tudósítására, vagy Gergényi későbbi elszólására: „ötven éve nem volt ilyen”), ezért is okozott csalódást sokaknak, hogy az ellenzék 19-én nem hogy a tettek mezejére lépett volna, hanem még elkezdte az „ellenséggel” együtt pocskondiázni a felkelőket. De az embereket már ez sem tántorította el. (Itt kell még megjegyezni, hogy a rendőrség már 19-én napközben megkezdte az akciózást. Tomcatet letartóztatták, engem is próbáltak, (a lakásomon kerestek, csak szerencsémre már nem voltam otthon ugye), és Toroczkai Lacinak is az a rossz érzése volt, hogy követik, és el akarják kapni.)

2006. szeptember 19-én újra jelentős tömeg gyűlik össze a Kossuth téren, és ezrek indulnak innen el a Köztársaság téri MSZP-székházhoz tüntetni. A tömeget a rendőrség a Rákóczi úton nekiáll lovasrohammal, könnygázzal oszlatni. Az emberek ellenállnak.

2006. szeptember 20-21-én a rendőrség szabályszerű embervadászatot folytat esténként Budapest utcáin, borzasztó törvénytelenségeket és kegyetlenkedéseket hajtva végre. Napközben is embereket hurcolnak el lakásaikról, és a bíróságok „futószalagon” osztják az előzetes letartóztatásokat.

2006. október 23-án hajnalban a rendőrség erőszakkal kiszorítja a Kossuth térről az ott 40 napja tüntetőket – többeket bántalmaz – és azt ígéri, hogy délután – az állami rendezvény után – visszatérhetnek. Ezek után délután a térre visszaigyekvő tömeg útját az Alkotmány utcánál elállja, majd rátámad. Az emberek ellenállnak. Innentől kezdve hajnalig oszlat a rendőrség mindenfelé Budapesten, rengeteg brutális cselekedetet végrehajtva.

2007. március 15., engem a Deák tér közelében elfognak, és a Nemzeti Nyomozó Iroda (mai ÁVO) Aradi utcai épületébe hurcolnak. Számosan az Andrássy út Aradi utcasarokhoz vonulnak tiltakozni. A rendőrség elállja az útjukat, és elkezd oszlatni. Az emberek ellenállnak.

2007. október 22., a hazug miniszterelnök este az Operában pöffeszkedik. A hazafiak a Szabadság téri rendezvényük végén oda akarnak vonulni tüntetni. A Nagymező utcában a rendőrség elállja az útjukat, majd oszlatni kezd. Az emberek ellenállnak.

2008. március 15., a rendőrség elrettentésképpen soha nem látott „militáns” felvonulást rendez egész nap Budapesten. Ennek ellenére a hazafiak este a Blaha Lujza térről a Művészetek Palotájához indulnak tüntetni, ahol a hazug miniszterelnök tartózkodik. Az Üllői útnál a rendőrség elállja az útjukat, és elkezd oszlatni. Az emberek ellenállnak, és ki is cselezik a rendőröket.

2008. szeptember 20., a Gyurcsány-féle Charta ellen a Szabadság térre vonuló hazafiak elől a rendőrség a szovjet „szégyen” emlékművet kettős vas kordonnal és rendőr sorfallal zárja el. Egyesek ezt nem tudják tolerálni, és összetűzésbe keverednek az emlékmű közelében a rendőrökkel. Erre, kipróbálandó az „új vegyi fegyverét”, a rendőrség az egész téren oszlatásba kezd (nem kímélve a templomba menekülőket sem), majd folytatja végig a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy úton. Az emberek ellenállása csekély mértékű.

2008. október 23., a rendőrség szabályszerűen megszállja a belvárost. A hazafiak a Teve utcától az Astoriához – a Magyarok Világszövetségének tüntetésére – akarnak átvonulni, de a rendőrség a Markó utcánál elállja az útjukat, és csapdába ejti őket. Ellenállás nincs. Engem elhurcolnak minden ok nélkül. Az embereket órákon át vegzálják, majd minden ígéret ellenére gátolják, hogy az Astoriához átjussanak.

2009. március 15., ismét a megszállt Bagdadra emlékeztet a főváros. A rendőrség ekkor már kora délután minden alap nélkül elhurcol engem a Március 15. térről, este Toroczkait gyűjtik be hasonló módon, aztán a könnygázazós ütés-verésből még Morvai Krisztinának is kijut aznap.

2009. április 14., a senki által meg nem választott Bajnai Gordon – MSZMP-s időket idéző – miniszterelnökké avatása ellen tüntetőket kordonokkal zárja ki a rendőrség a Kossuth térről. Ezen felháborító eljárás ellen tiltakozókat „paprika spray-vel” fújják, néhányukat elhurcolják, majd az Alkotmány utcában könnygázzal oszlatnak. Az emberek visszavonulnak a Vértanúk terére, ott végül „nagy kegyesen” hagyják befejezni a tüntetést. (Ezt a napot – és megelőzőleg április 5-ét – tekinthetjük Bajnai miniszterelnökségét megakadályozni szándékozó halvány ellenzéki kísérletnek, hiszen a Fidesz-közeliek által jegyzett, és az alkalmakat meghirdető Civil Összefogás Fórumot – úgy tűnt – kifejezetten erre a célra hozták létre abban az időben, de csúfosan leszerepeltek.)

2009. július 4., a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatása ellen az Erzsébet téren tiltakozókat a rendőrség fel akarja oszlatni. Az emberek leülnek a földre, és összekapaszkodnak. A rendőrség üt-ver-fúj, tömegeket állít elő.

Nagyjából idáig ennyi. Azt hiszem, azt leszögezhetjük, hogy 2006-ig kizárólag a rendőrség alkalmazott erőszakot a hazafiakkal szemben, rendszerint alaptalanul, sőt törvénytelenül. De az is jól látható, hogy 2006 őszétől kezdve is az erőszak kiprovokálója, kezdeményezője, fő végrehajtója. A nemzeti ellenállás tetteit annak fényében kell megítélni, hogy a rendőrségi erőszak (vagy éppen attól való tartózkodás, lásd taxis-blokád stb.) húsz éve következetesen az országot tönkretevő, kiárusító, eladósító, erkölcsi züllésbe taszító gazember csoport ideológiájának védelmében, nyugodt ténykedésének biztosítása érdekében folyik. (Ilyen erővel az ’56-os szabadságharcosokat is „rendbontóknak”, „köztörvényes bűnöket elkövetőknek” lehetne nevezni, pedig hát ők is az ország idegeneknek (szovjetek) való kiszolgáltatása, az emberek kifosztása (padláslesöprések), a hatósági erőszak miatt kezdtek harcba. Persze a helyzet akkor keményebb volt, s így a harc is keményebb lett, de a párhuzam mindenképpen helytálló, főleg annak tükrében, hogy a jelenlegi bűnbanda nemcsak jogfolytonos, de több személy tekintetében „genetikai” utóda is az akkorinak.) És ennek a hatósági magatartásnak az igazodására nem lehet alappal jogszabályokra hivatkozni. Ott, ahol ezt a gazemberkedést az elmúlt 20 évben véghez lehetett vinni, sőt az ilyen emberek részvételével alkotott jog van hatályban (persze ők maguk még ezt is rendszeresen megszeghetik), ott a tisztességes hazafi az erkölcs és az igazság alapján jogosult és köteles fellépni – mint ahogy az ősi alkotmányunkban is le van fektetve. Mert az erkölcs és az igazság érvényesülése iránti igény teremtette a jogot, és nem fordítva! Akik pedig azt állítják, hogy 2006-ban nem volt forradalmi helyzet, azoknak a következőket tudom mondani:

- Ha forradalmiként az olyan eseményeket és folyamatokat definiáljuk, amelyek folyton az ősi erkölcsi és társadalmi hagyományok fellazításán vagy felszámolásán munkálkodnak, akkor ilyen értelemben inkább ellenforradalmi helyzetről beszélhetünk.

- 2006 őszén a nemzeti ellenállás egy – teljesen jogos – felkelést kezdett, amely pont a nemzeti ellenzék árulása vagy gyávasága miatt nem szélesedett forradalommá (vagy ellenforradalommá, ha úgy tetszik).

- Itt már nem csak 2006, hanem sokkal régebb óta forradalmi változásokat igénylő helyzet van, csak sokan nem hajlandók ezt észrevenni.

Még mielőtt a „vér és az erőszak” utáni vágyódással vádolna bárki is, leszögezem, hogy forradalmi változások során az erőszak megjelenése és mértéke (főleg a magyar történelemben) döntően a félreállítandó erők hozzáállásán múlik. Pont ezért van jelentősége a széles körű és határozott társadalmi összefogásnak és kiállásnak, mert ez veheti elejét az erőszaknak, és nyithatja meg a változtatás gyors és békés lehetőségét, főleg a mai Magyarországon, ahol a hatalom nem elég erős széles tömegekkel való szembeszállásra. Pont ezért volt mérhetetlenül káros 2006-ban a hezitálás, a cselekvéstől való visszariadás (ne felejtsük el, hogy a Fidesz – de még a Jobbik is – lemondta a szeptemberben tervezett tüntetését), sőt, az ellenállókkal való szembehelyezkedés.

A 2002 óta eltelt években – látva mára, hova jutottunk – vastagon igazolódott a bal-liberális erők hatalomból való eltávolítását már 2002-től „létkérdésként” kezelők igaza. Az erre kínálkozó alkalmak elszalasztása (2002-es választási csalások, Medgyessy-Gyurcsány kormányfőváltás, 2006 ősze, Gyurcsány-Bajnai kormányfőváltás) nem tekinthető bocsánatos bűnnek. Mint ahogy a ’90-ben meghirdetett „nagytakarítás” be nem váltása is óriási hiba volt. Azok a nemzeti értelmiségi körök és politikai szereplők, akik e mulasztásokban felelősséggel bírnak, sajnos a mai napig nem képesek ezt belátni (talán Für Lajos volt az egyetlen, aki ezt megtette), inkább mulasztásaik görcsös igazolásába menekülnek (a húsosfazék mellől pocskondiázva azokat, akik legalább valamit megpróbálnak tenni), és a demokráciájuk megmentésének fontosságát hangsúlyozzák, miközben a magyar népet kéne megmenteni. Leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy, hogy a köztársasági alkotmány áll szembe a Szent Korona tannal. Az utóbbi mindig segített a történelem során a nemzetnek kilábalni a válságokból, míg az előbbi maga a válság.